2014. december 11., csütörtök

2014. november 29., szombat

ABC

Az ABC. A legtöbb gyereknek nem a legjobb barátja. Sajnos. És egyre kevésbé az, mivel hogy nyomtatott szótárt ma már csak akkor vesz a kezébe vki, ha elment az áram, és lemerült minden elektromos kütyü. Pedig fontos, hogy a gyerekek ismerjék az ABC-t, és ez ne merüljön ki abban, hogy el tudják énekelni az ABC dalt. Ami egyébként nagyon jó. Első lépésnek.
Aztán ha ez már megy, valahogy meg kéne tanulni úgy is, hogy ne csak sorban menjen, az elejétől. Hanem ha a gyerek keresi a "K" betűt, és kinyitja a szótárat az "S"-nél, akkor tudja, hogy merre lapozzon. Anélkül, hogy elkezdené mondogatni, hogy A B C D E F G… Ehhez mondjuk sokat kell gyakorolni. Például egy ilyesmivel:
Ez egy jó nagy laminált csík, tépőzárakkal ellátva. (Olyannyira nagy, hogy rá sem fért egy fényképre. J ) A felső sorba a betűket kell kirakni, alá pedig az adott betűvel kezdődő szót. Amiből egyébként két félém van minden betűhöz. (Kivéve az X és Y.) Azért jó, hogy ilyen nagy, és egy sorban van, nem több sorban egymás alatt, mert így a gyerekeknek többet is lépni kell, amíg az elejétől elérnek a végéig, így jobban rögzülnek a betűk közötti távolságok.
Képeim hozzá régiek, innen-onnan, tehát nem letölthető. L

2014. november 28., péntek

Geheimschrift Weihnachten- letölthető

Készítettem egy titkosírásos rejtvényt. Kétféle kód segíti a megfejtést: egy egyszerűbb, ahol a betű mellett van a kép is és a jelentés is, és egy nehezebb, ahol csak a jelentés van.
Letölthető itt. Ezt én rakosgattam össze kis képekből, úgy, hogy az ABC minden betűjének egy rövid, egyszerű karácsonyi megfelelője legyen. Van viszont egy ennél jóval egyszerűbb módja a titkosírás készítésnek. Számtalan kódolt betűtípust lehet találni különböző helyeken, például itt. Telepítem a betűtípust, beírom simán a szöveget, majd átállítom a „titkosírásra”. Arra kell figyelni, hogy vannak olyan betűtípusok, ahol más-más megfelelője van a kis- és nagybetűknek. Ezzel a módszerrel három rejtvényt csináltam.
Letölthetők itt. Itt a kód most csak képekkel van. 

Angry Birds Konjugation

Igaragozás gyakorlásához készítettem ezt a feladatlapot. A kép hozzá ki tudja már, hogy honnan, így ez csak mutatóban.
A haben, sein, nehmen és a laufen igék ragozott alakjai szerepelnek benne.
Kerestem egy színezőt, lehetőleg olyant, amit önmagában nem olyan könnyű kirakni, PhotoScape programmal daraboltam, a darabokat összekevertem (biztosan van erre jobb program is, nekem ez van csak L ), szövegdobozzal írtam rájuk, majd a magyar jelentést beírtam egy üres alapba. Ki kell vágni, a jelentésre illeszteni a kis képeket, és összeáll a nagy kép!

2014. november 22., szombat

Konjugation Karten- letölthető

A nagyobbakat mostanában eléggé elhanyagoltam, most egy kicsit igyekszem pótolni a lemaradást.
Készítettem kis kártyákat az igaragozás gyakorlásához. A hátlapjukra mágnest ragasztottam. Vékony kis mágnes csíkot, nem lesz tőle túl vastag a kártya, könnyen összegumizom őket, nem foglal nagy helyet. (Nem is tart túl erősen mondjuk ez a vékony mágnesszalag, de egy ekkora kártyára azért elég.) Egy-két kártyát felteszek a táblára segítség képpen, a többit a gyerekek teszik a helyére. Végül az igék megfelelően ragozott alakját beírják az így kapott táblázatba.
 Kártyák letölthetők:

- Képek a személyes névmásokhoz (Na a Garfieldok sajnos nem letölthetők.L

Csináltam azért egy másikat a Schulbilder.org-on lévő képekkel, hogy azért vmi legyen.)

Tőhangváltás Ezeket felteszem az E/3 fölé, amikor a tőhangváltós igék vannak soron.

64 db igekártya Ezeket sima mágnessel teszem a táblára. Nem ragasztok a hátuljára semmit, mert ott van a jelentés. Így ezeket a tanulókártyákat sok minden másra is lehet használni. Képek innen
sein-hez egy almát tettem. Mivel az alma az csak úgy „van”. J A haben-hez pedig egy malacperselyes képet. Mert sok/kevés pénzem van. És mert jobb ötletem nincs J . De szívesen fogadom!

2014. október 4., szombat

Triomino Erste Wörter- letölthető

Triomino, csillag alakú:
Letölthető itt.
Triomino-generátor itt.
A képek a Pixabay-ről vannak.

Wortbild Erste Wörter-letölthető

Szóképes feladatlap, letölthető itt.

Zusammenziehen Erste Wörter

Összekötős feladatok. Leírás itt.
Kezdőbetűk:
Szavak:
Tükörkép:
Megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt

Zuordnung Erste Wörter

Ki kell keresni a megadott szavak közül a képekhez tartozót, és a kép alá írni.
Megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt.

Wortsuchrätsel Erste Wörter

Meg kell keresni a rejtvényben a szavakat, majd amiket megtaláltunk, kiszínezzük. Megoldókulcs a következő oldalon.
 Rejtvénygenerátor itt.
Megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt.

Spiral- Erste Wörter

A szavakat a spirálból el kell választani egy vonallal, és ki kell színezni, ami a spirálban szerepelt.
Spirálgenerátor itt.
 Megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt.

Klammerkarte Erste Wörter+

Csipeszes játék, használata itt.
Megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt

Domino Erste Wörter +

A dominó használata itt.
A dominó megvásárolható az Erste Wörter csomag részeként itt

Bandolino Erste Wörter

A Bandolino elkészítése és használata itt
A Bandolino megvásárolható az Erste Wörter csomag részekén itt

2014. szeptember 4., csütörtök

Pommes

Készítettem egy ilyen „sült krumpli szortírozót”.
 Lelamináltam két nagy zöld kartont, összeragasztottam széles átlátszó ragasztószalaggal. Ragasztottam rá 9 db kis tépőzárat. Így 8 helyem van a hasábburgis tasakoknak, plusz egy dísznek. Ha nincs szükségem ennyi tasakra, akkor a maradék helyre is vmi díszt teszek, képet vagy feliratot. A tasakokon a címkék szintén tépőzárasak, mert egyszerűbb ezeket cserélni rajtuk, mint temérdek tasakot legyártani. Ezekhez egyébként próbáltam sablont keresni neten. Találtam is egy-kettőt, de vhogy nem voltak jók. Így kénytelen voltam bemenni egy mekibe. J Hát az elkészítéséről röviden ennyit. Használni pedig úgy lehet/érdemes, hogy hasábburgira emlékeztető sárga csíkokra szavakat írunk, amiket aztán a legkülönféleképpen szortírozhatunk a megfelelő tasakokba. A képen éppen ragozott igealakokat kell megfelelő szám, személy alapján rendezni. De csoportosíthatjuk a szavakat témakörönként is, vagy névelőjük alapján…
Ötlet a Zaubereinmaleins-ről.

2014. augusztus 25., hétfő

Feladatkészítők

Csináltam egy új fület, Feladatkészítő generátorok címmel. Ha vki nem találná, itt van. J Ide gyűjtöm azokat a feladatkészítő programokat, amiket használni szoktam.

Biztosan bővül még! 

2014. augusztus 21., csütörtök

Bandolino Obst1+

A Bandolino elkészítése és használata itt
Ez a verzió most kisiskolásoknak.
Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt.

2014. augusztus 20., szerda

Legekreis Obst1+

Csináltam már egy gyümölcsös körkirakót ovisoknak, itt van. 
Most pedig kiegészítettem még egy sorral, amin a gyümölcsök nevei vannak. Hogy az olvasni tudó korosztálynak ennyivel nehezebb legyen kirakni. A játékszabály ugyanaz. Ja és hozzátettem még a maradék három gyümölcsöt is, nem is tudom, hogy a múltkor ez miért maradt ki. (Értelem szerűen így is csak 12-vel lehet játszani, csak tudunk picit variálni.)
Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt

2014. augusztus 18., hétfő

Spiral Obst1

A szavakat a spirálból el kell választani egy vonallal, és ki kell színezni, ami a spirálban szerepelt.
 A spirált roppant egyszerű módon egy generátorral csináltam itt.

Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt

2014. augusztus 10., vasárnap

Zusammenziehen Obst1

Készítettem néhány összekötős feladatlapot gyümölcsökkel.

Itt a gyümölcsök képét kell összekötni a kezdőbetűjükkel. Ha helyesen kötjük őket össze, akkor a kukacok pont a vonalon fognak mászni. Csináltam kukac nélküli variációt is, hátha vki nem akarja megkönnyíteni a gyerekek dolgát. A végén pedig a megoldás.
Itt a képeket szavakkal kell összekötni. Szintén kukacos és kukac nélküli verzió + megoldás.
Itt pedig a képeket a szavak tükörképével kell összekötni. A tükörírás egyébként a legegyszerűbben úgy oldható meg, ha letöltünk egy tükörképes betűtípust. Én a „Gruschudru Spiegel”-t használtam, a Zaubereinmaleins.de-ről ingyen letölthető.
A feladatlapok megvásárolhatók az Obst1 csomag részeként itt

2014. augusztus 9., szombat

Wortsuchrätsel Obst1+

Meg kell keresni a rejtvényben a szavakat, majd amiket megtaláltunk, kiszínezzük. Megoldókulcs a következő oldalon.
 Egy ilyen rejtvény előállítása egyébként pikk-pakk megvan. Lehet találni interneten többféle rejtvény generátort e célból. Ez konkrétan a schulbilder.org-on találhatóval készült. De egyszerű és nagyszerű generátor van itt is. Itt még cifrázni lehet a rejtvény formáját is, méretét stb.

 Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt.

2014. augusztus 8., péntek

Zuordnung Obst1

Ez a feladattípus szavak rögzítésére kitűnően alkalmas. A gyerekek kikeresik a megadott szavak közül a képekhez tartozót, és alá írják. Ha ezeket a feladatokat összegyűjtjük (merthogy fogok csinálni minden témakörhöz), olyan lesz, mint egy tematikus képes szótár.
 Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt.

2014. augusztus 7., csütörtök

Klammerkarte Obst1+

Csipeszes játék, itt nem névelő pöttyökkel, hanem szavakkal.
 Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt.

2014. augusztus 3., vasárnap

Domino Obst1+

A dominót is átírtam szövegesre.
Ezáltal a domino megszokott szabályain túl a következőképpen is lehet játszani vele:

A kártyákat a szaggatott vonal mentén vágjuk el, mint eddig is. Laminálás előtt viszont hajtsuk félbe őket. Így egy (majdnem) négyzet alakú kártyát kapunk, aminek az egyik oldalán egy gyümölcs van világos kerettel, a másik oldalán pedig írás sötét kerettel. A játékot kezdjük a „Start” kártyával, ezt tegyük magunk elé, gyümölccsel felfelé.  A többi kártyát terítsük ki írással felfelé.

 Az előttünk lévő Start kártyánk gyümölcsére tegyük rá annak a párját, gyümölccsel felfelé. Tehát az eper van előttünk, megkeressük a párját- Erdbeere- és azt rátesszük a kártyánkra úgy, hogy a banán képe legyen felül.
 
És így tovább. Ha jól dolgoztunk, az utolsó kártyánkon a „Ziel” felirat fog szerepelni.
Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt


Memo Spiel Obst1 +

Ha már így belekezdtem az ovisoknak szánt témaköreimet kisiskolásoknak kibővíteni, akkor ezt még folytatnám kicsit.
Ezeket az anyagokat hozzáteszem a Kinderspiel-en lévő csomagokhoz. Az ár marad változatlan.

Első körben a memória játék szöveggel bővített változata:
Megvásárolható az Obst1 csomag részeként itt

2014. július 27., vasárnap

Trimino Obst+Handschuh-letölthető

Kicsiknek készült már triomino, csak képekkel, egyelőre csak gyümölcsösben, itt
Most csináltam a nagyobbaknak is, gyümölcsöset csillag alakút:
Letölthető itt.
 és Kesztyűmeséset háromszög alakút:
Letölthető itt.
Az elkészítés módja pofon egyszerű: Végy egy Triomino-generátort és néhány szabadon felhasználható képet az internetről!  Én az előbbit innen, az utóbbiakat pedig innen vettem. 
A generátor használata nem bonyolult. 3 formában lehet vele triominot készíteni, 12 részes csillag alakút, 9 részes háromszög alakút és 24 részes hatszög alakút. (Itt triminonak hívják, én triominonak szoktam.) Lehet választani néhány betűtípust, sarkok, betűk színeit.  Képeket lehet beszúrni internetről, és elvileg saját gépről is, Zip formátumban. Hát ez nekem nem sikerült, pedig elszórakozgattam vele egy darabig. Így maradt a Pixabay.com.
Ez is nagyon bejön nekem, úgyhogy lesz még ilyen később is! 

2014. július 26., szombat

Wortbilder Obst+Handschuh

Csináltam még két szóképes feladatlapot, a Kinderspielen eddig szereplő témákban.

Egy gyümölcsöst:
Letölthető itt.
És egy kesztyűmesést:
Letölthető itt.

2014. július 23., szerda

Wortbilder-Sommer-letölthető

Nemrég akadtam a Tagxedo oldalra, ahol nagyon egyszerűen nagyon jó kis „szóképeket” lehet csinálni. (Nem tudok jobb szót a Wortbild-re.) 
Ilyesmiket:
Használatához nem kell szakirányú végzettség. Először egy Create, aztán Load, ott beírom a szöveget. Választhatok színt, betűtípust, szövegirányt és formát. Ha nem tetszik, amik meg vannak adva, tölthetek fel bármit. Ha készen vagyok Save, kiválasztom a méretet, és ennyi!
Gyorsan csináltam is egy feladatlapot nyári témában.
Letölthető itt.
Egyszerű és nagyszerű! De ha vkinek nincs kedve bíbelődni vele, az nézzen ide vissza később, mert biztosan csinálok még párat, mivel nekem nagyon tetszik! J


2014. július 22., kedd

ABC Sack

Készítsünk kis zsákokat betűkkel ellátva.


Mivel itt betűfelismerésről van szó, ez már inkább kisiskolásoknak való játék. De nagycsoportosokkal is játszható, ha mindegyik (!!) gyerek ismer néhány betűt.
Gyűjtsünk össze apró tárgyakat, és azokat kezdőbetűjük alapján szortírozzuk a megfelelő zsákokba. 


Játszhatunk úgy, hogy a tárgyakat ömlesztve tesszük, a gyerekek pedig a helyükre pakolják. Vagy minden zsákba teszünk egy-egy kakukktojást, és azt meg kell találni. Ne játszunk egyszerre az összes zsákkal, abból csak a kavarodás lesz! Meg hosszadalmas is, megunják. Elég egyszerre 2-3 betű.

Miután a tárgyak a helyükre kerültek, be lehet rajzolni kis zsákocskákba, hogy melyikbe mi került. (Írjuk a megfelelő betűt a zsákok fölé.)


Zsákok letölthetők itt

Feladat lehet, a zsákokat ABC sorrendbe pakolni. Ezt inkább már csak második osztályban.