2014. november 29., szombat

ABC

Az ABC. A legtöbb gyereknek nem a legjobb barátja. Sajnos. És egyre kevésbé az, mivel hogy nyomtatott szótárt ma már csak akkor vesz a kezébe vki, ha elment az áram, és lemerült minden elektromos kütyü. Pedig fontos, hogy a gyerekek ismerjék az ABC-t, és ez ne merüljön ki abban, hogy el tudják énekelni az ABC dalt. Ami egyébként nagyon jó. Első lépésnek.
Aztán ha ez már megy, valahogy meg kéne tanulni úgy is, hogy ne csak sorban menjen, az elejétől. Hanem ha a gyerek keresi a "K" betűt, és kinyitja a szótárat az "S"-nél, akkor tudja, hogy merre lapozzon. Anélkül, hogy elkezdené mondogatni, hogy A B C D E F G… Ehhez mondjuk sokat kell gyakorolni. Például egy ilyesmivel:
Ez egy jó nagy laminált csík, tépőzárakkal ellátva. (Olyannyira nagy, hogy rá sem fért egy fényképre. J ) A felső sorba a betűket kell kirakni, alá pedig az adott betűvel kezdődő szót. Amiből egyébként két félém van minden betűhöz. (Kivéve az X és Y.) Azért jó, hogy ilyen nagy, és egy sorban van, nem több sorban egymás alatt, mert így a gyerekeknek többet is lépni kell, amíg az elejétől elérnek a végéig, így jobban rögzülnek a betűk közötti távolságok.
Képeim hozzá régiek, innen-onnan, tehát nem letölthető. L

2014. november 28., péntek

Geheimschrift Weihnachten- letölthető

Készítettem egy titkosírásos rejtvényt. Kétféle kód segíti a megfejtést: egy egyszerűbb, ahol a betű mellett van a kép is és a jelentés is, és egy nehezebb, ahol csak a jelentés van.
Letölthető itt. Ezt én rakosgattam össze kis képekből, úgy, hogy az ABC minden betűjének egy rövid, egyszerű karácsonyi megfelelője legyen. Van viszont egy ennél jóval egyszerűbb módja a titkosírás készítésnek. Számtalan kódolt betűtípust lehet találni különböző helyeken, például itt. Telepítem a betűtípust, beírom simán a szöveget, majd átállítom a „titkosírásra”. Arra kell figyelni, hogy vannak olyan betűtípusok, ahol más-más megfelelője van a kis- és nagybetűknek. Ezzel a módszerrel három rejtvényt csináltam.
Letölthetők itt. Itt a kód most csak képekkel van. 

Angry Birds Konjugation

Igaragozás gyakorlásához készítettem ezt a feladatlapot. A kép hozzá ki tudja már, hogy honnan, így ez csak mutatóban.
A haben, sein, nehmen és a laufen igék ragozott alakjai szerepelnek benne.
Kerestem egy színezőt, lehetőleg olyant, amit önmagában nem olyan könnyű kirakni, PhotoScape programmal daraboltam, a darabokat összekevertem (biztosan van erre jobb program is, nekem ez van csak L ), szövegdobozzal írtam rájuk, majd a magyar jelentést beírtam egy üres alapba. Ki kell vágni, a jelentésre illeszteni a kis képeket, és összeáll a nagy kép!

2014. november 22., szombat

Konjugation Karten- letölthető

A nagyobbakat mostanában eléggé elhanyagoltam, most egy kicsit igyekszem pótolni a lemaradást.
Készítettem kis kártyákat az igaragozás gyakorlásához. A hátlapjukra mágnest ragasztottam. Vékony kis mágnes csíkot, nem lesz tőle túl vastag a kártya, könnyen összegumizom őket, nem foglal nagy helyet. (Nem is tart túl erősen mondjuk ez a vékony mágnesszalag, de egy ekkora kártyára azért elég.) Egy-két kártyát felteszek a táblára segítség képpen, a többit a gyerekek teszik a helyére. Végül az igék megfelelően ragozott alakját beírják az így kapott táblázatba.
 Kártyák letölthetők:

- Képek a személyes névmásokhoz (Na a Garfieldok sajnos nem letölthetők.L

Csináltam azért egy másikat a Schulbilder.org-on lévő képekkel, hogy azért vmi legyen.)

Tőhangváltás Ezeket felteszem az E/3 fölé, amikor a tőhangváltós igék vannak soron.

64 db igekártya Ezeket sima mágnessel teszem a táblára. Nem ragasztok a hátuljára semmit, mert ott van a jelentés. Így ezeket a tanulókártyákat sok minden másra is lehet használni. Képek innen
sein-hez egy almát tettem. Mivel az alma az csak úgy „van”. J A haben-hez pedig egy malacperselyes képet. Mert sok/kevés pénzem van. És mert jobb ötletem nincs J . De szívesen fogadom!