2015. december 31., csütörtök

Lernspielball Verben

Egy újabb strandlabda, ezúttal igékkel. A használat ismert, a feladat egyszerű: az adott igével kell mondatot képezni.

2015. december 15., kedd

Zusammengesetzte Wörter

Összetett szavakat gyűjtöttünk karácsonyi témában. A halmazokba a következő szavakat kellett beírni:
Mütze, Sack, Abend, Geschenk, Baum, Bäckerei, Stern, Markt, Mann, Kugel, Stiefel, Glöckchen, Engel, Ball, Flocke, Besen, Schaufel
Képkártyáim is vannak hozzá, innen-onnan, tehát nem letölthető, úgyhogy azt nem is mutatom.  A halmazos lap letölthető innen. Bár igazából csak az ötlet miatt tettem fel, mivel egyszerűbb a füzetbe lerajzolni a gyerekeknek, mint külön papírt nyomtatni nekik.

2015. december 10., csütörtök

Conni im Advent

Az első adventi gyertyát ugyan már régen meg kellett gyújtani, de azért még benne vagyunk az adventben, úgyhogy aktuális. Téli szünet előtti utolsó napokban biztosan minden gyerek örül német órán egy kis tévézésnek. Mi ezt a mesét fogjuk megnézni:
(Nem kell aggódni, van hangja a videónak, csak a főcím néma!)
Írtam hozzá két feladatot. Az elsőben mondatokra kell válaszolni szavakkal, amik mellesleg alul meg vannak adva. A második feladatban pedig a mesében elhangzott mondatokat időrendi sorrendbe kell tenni. Két plusz kérdést is írtam, az ügyesebbek remélhetőleg ehhez is hozzá tudnak szólni. Ja és a végén az adventes versikét is le kell írni, amit nálunk amúgy is ismernek a gyerekek, és a Connis mese is ezzel végződik. 
Az én kérdéseim letölthetők itt. De több mindent ki lehet hozni ebből a kis meséből. Kb. 11 perc, így többször is meg lehet nézni egy órán. Én alsó tagozatba szeretettel ajánlom! J

2015. december 3., csütörtök

Nikolaus Stationsarbeit

Mikulásra is készültem egy állomásos feladatsorral.
Az állomáskártyák:
1. állomás: Szó-kép memória, egyet kiveszek a pakliból, ki kell rakni, és kiderül, melyik hiányzik.
2. állomás: Képeket kell párosítani kis szövegekkel, az Ideenreise blogról van.
3. állomás: Kopfdomino a Zaubereinmaleins-ről.
4. állomás: betűkből kell szavakat kirakni, én ezeket a Zaubereinmaleinsen lévő egyik feladatból vágtam ki.
5. állomás: Egy Mikulásos vers sorait kell helyes sorrendbe tenni.
6. állomás: A Kinderspiel Pluson lévő Nikolaus Wortbild-ről kell 10 szót kikeresni.
7. állomás: Kopfgewusel szintén a Zaubereinmaleins-ről.
8. állomás: Plakát az Ideenreise blogról. Ez alapján kell az adott kérdésekre válaszolni, és egy értelmes szó fog kijönni.
A menetlevél ilyen:
A csomag általam készített része letölthető itt. A többi a linkeken. 

2015. október 30., péntek

Halloween Würfelsätze

Halloweenre egy kis mondatalkotós feladat.
Lehet egyszerűen csak értelmes mondatokat képezni a mondatrészekből. De játszhatunk dobókockával is. Mondjuk három különböző színűvel egyszerre. 
Mindegyik szín más-más mondatrészre vonatkozik. Ahányast dobunk, azokból a szavakból kell egy tartalmilag nem feltétlenül, de nyelvtanilag helyes mondatot összerakni. Letölthető itt

2015. október 28., szerda

Halloween- Stationsarbeit

A Halloweenről megoszlanak a vélemények. Ünnepeljük, ne ünnepeljük… Én úgy gondolom, hogy a gyerekek szeretik, tehát nem hagyom ki. Pont.
Egy Stationsarbeit-tal készültem. Csoportmunkában fogunk dolgozni, 8 állomás lesz. Az állomás kártyák így néznek ki:
1. állomás: Készítettem egy szó-kép memóriajátékot, nagyban, táblára valót. Képek innen-onnan, tehát nem letölthető. L Ebből az egyiket kivettem a pakliból, párosítani kell a képeket a jelentéssel, hogy kiderüljön, melyiket.
2. A Zaubereinmaleins-en van egy Leselotto. Beszámoztam a képeket, a mondatokat betűvel jelöltem, így a menetlevélre csak a betűket kell a számok mellé írni.
3. A Kruschkiste-ről letölthető ez a párosító feladat. A leírás alapján kell a jelmezeket a gyerekekhez rendelni. Szintén beszámoztam, betűkkel jelöltem, az egyszerű ellenőrizhetőség érdekében.
4. Purzelwörter az Ideenreise blogról. 6 db-ot vágtam ki ezekből.
5. Egy 6 soros Halloweenes versikét kell összerakni(Nyomtattam, lamináltam, szétvágtam soronként.) A menetlevélre csak a sorok számait kell helyes sorrendben felírni.
6. Titkosírás. A betűtípus a dafont.com-ról van. Kiegészítettem pár képpel, mivel a ß és az ü eléggé hiányzott.
7. Kopfgewusel a Zaubereinmaleins-ről.
8. A képet az Ideenreise blogról szedtem. 
Erre vonatkoznak a kérdések, a helyes válaszok betűjeléből kijön egy értelmes szó. 
A menetlevél ilyen:
 Általában csak kipróbált dolgokat szoktam itt közzé tenni. Ez most még teljesen friss. De nem akartam vele várni, hátha más is hasznát veszi még ebben az évben. A csomag általam készített része letölthető itt. A többit meg belinkeltem.
Ja, és ezt hallgatjuk közben! J

2015. október 26., hétfő

Laute und Buchstaben

Újabb felhasználási lehetősége a zsebes dobókockának. Ki milyen betűt/betűpárt dob, azzal kell egy szót mondania.
A játék nehezített változata strandlabdával:
Ezen kétszer annyi hely van, mint egy kockán. Vagy akár több is, én 12 részre osztottam most a labdát. (A labdáról már írtam itt.)

2015. szeptember 26., szombat

ABC Stationsarbeit- letölthető

Találtam a Reif für die Ferien blogon egy ABC-s  Stationsarbeit-ot. Az ötletet nagyon jónak találtam, a feladatok nagy részét is, úgyhogy nekiálltam a megvalósításnak. A végeredmény az lett, hogy az eredetit alaposan átalakítottam, de szerintem nem lett rosszabb. J
Az állomás kártyák így néznek ki.
1. állomás: Na ez az ötlet a RfF blogról van, azzal a különbséggel, hogy a megfejtett betűkből egy szót is ki kell rakni.
2. Ehhez voltak nekem eleve szavaim, ezeket kis dobozba tettem, előbb sorba tették őket, aztán leírták.
3. Ez a vers is a fenti blogról van. Hogy ne kelljen annyit írniuk, így beszámoztam a sorokat össze-vissza, és csak a számokat kellett helyes sorrendben a menetlevélre írni.
4. Nekem van itthon egy ABC dominóm, úgyhogy én ezt használtam. Akinek nincs, az a RfF blogról tud letölteni egyet. Én cifráztam a feladatot még azzal, hogy mértem az idejüket. 2 percük volt a feladatra, a menetlevélre azt írtam fel, ameddig jutottak. (Többen végigértek.)
5. Van itthon több ilyen ABC-s kirakóm is. Nekem ezen tetszettek a képek a legjobban, úgyhogy ezt fogtam be. J Kivettem belőle egy kártyát, ki kellett rakni az egész kirakót, hogy kiderüljön, melyiket.
6. Ehhez az állomáshoz is voltak képeim, itt már mutattam is őket. Sorba kellett rakni őket, mivel „Ohr” az utolsó, így „P” betűvel kellett egy szót írni a menetlevélre.
7. Ez egy szótározós feladat. A szavak jelentése mellé az oldalszámot is oda kell írni, ha tudják a gyerekek a jelentést, akkor is ki kelljen nyitniuk a szótárat.
8. Rendeltem még régebben egy fa ABC-t. Sajnos hibásan érkezett a csomag, volt betű, ami duplán volt, 3 betű viszont hiányzott. Megreklamáltam, elismerték a hibát, visszautaltak kb. fél eurot a hiányzó betűkért. (Nem tudom már mennyi volt az ára, nem volt sok tényleg, nem is ez a lényeg.) Így az anyagi károm megtérült. J Csak pipa lettem, gondoltam mit kezdjek egy hiányos ABC-vel. Na hát itt a legalkalmasabb felhasználási lehetőség: Keresd meg a hiányzó betűket! J
A menetlevél így néz ki:
Mi csoportmunkában csináltuk a feladatokat, 3-4 fős csoportokkal. 4 csoport volt, 8 állomás. Mivel több az állomás, mint a csoport, így nem volt torlódás. Ha valamelyik csoport előbb végzett a feladattal, biztos, hogy talált egy üres állomást, ahová továbbmehetett.
Szerintem jót mókáztunk! J
A csomag letölthető itt.

2015. augusztus 31., hétfő

Barni im Sommerurlaub

Újabb képek táblára nyári témában. Az Endlich Pause?! blogon találtam ezt a feladatot. A szöveget magyar gyerekeknek nehéznek találtam, úgyhogy írtam a képekhez mondatokat. És szavakat. A zsiráfos képeket kinagyítottam, mehet a táblára, a mondatokat pedig a képekhez kell rendezni, mindegyikhez két mondat tartozik. Vagy pakoljuk csak a szavakat a képekhez, aztán képezzünk mi mondatokat. Az eredeti letölthető az EP blogról itt. (Írni kell a blogon megadottt e-mailcímre, hogy szeretnénk egy kódot, ezt megkapjuk, és ezzel a blogon lévő összes dokumentum letölthető.) A mondataim pedig letölthetők itt.

2015. augusztus 18., kedd

Satzglieder Häuser-letölthető

Mondatrészek szemléltetéséhez készítettem ezeket a házikókat. A különböző mondatrészeket jelölő házakat különböző színű papírra nyomtattam. Az alanyt és az állítmányt egy templom és egy kocsma alakú épülettel jelöltem, mivel ez az a két dolog, ami minden településen van. J Szerintem. Úgyhogy ezek nehogy kimaradjanak a mondatból. Csináltam még néhány üres házikót is, így mindenki azt ír bele, amit akar. Hátha valakinek nem tetszik a templom meg a kocsma, vagy árnyaltabban akar különbséget tenni a mondatrészek között, vagy akármi. Aki pedig az alany és állítmányon kívül a többi mondatrészt nem akarja külön színnel jelölni, az nyomtassa egyszerűen az összes többit zöldre. Tehetünk a hátuljára mágnest, vagy rögzíthetjük táblagyurmával.
Készítettem „dobozházikókat” is. Ezekbe tettem a szavakat, amiket a táblára helyezhetnek a gyerekek a házikók alá. Csinálhatjuk ezeket is színesben. ( Én a „többi mondatrészt” mind zöldnek jelöltem.) Aztán ha már nagyon megy, fehér lapra összekeverve. Vagy színes lapra, házikók nélkül. Vagy fehér lapra házikók nélkül… J Kinek hogy.
Házikók letölthetők itt. A4-es méret. 

2015. augusztus 12., szerda

Bruno Lesespiel

Ezt az öltöztető játékot a Kruschkiste-n találtam. Van hozzá 27 olvasókártya, egy kis maci képével, különböző ruhákban. A leírás szerint laminálás előtt hátra kell hajtani a képet, így olvasás után kontrollnak használható. Én kettévágtam, és külön lamináltam, így képpárosításra lehet használni. Amúgy meg a leírás alapján kell a mackót felöltöztetni. A mackót és a ruhákat kivágtam, lamináltam, újra kivágtam. Nekem 5 garnitúrához volt türelmem. Így kisebb létszámnál párban, nagyobbnál csoportmunkában használható. Én tépőzárral láttam el a mackót és a ruhákat, mivel ha csak simán egymásra pakoljuk a laminált dolgokat, azok szanaszéjjel csúszkálnak. 
Kisebbeknél egyébként csak fejből diktálom a ruhákat, mert azért ezek a szövegek német anyanyelvű gyerekeknek készültek, nyelvtanulóknak kicsit nehezek. Ami mondjuk nem mindig baj, mivel nem kell mindig a komplett szöveget szóról szóra érteni, elég a lényeget kiszűrni! Kinek mikor hogy. 

2015. július 29., szerda

Hausaufgabengutscheine

Készülök a tanévkezdésre. J Csináltam néhány „házi feladat kupont”, amit a gyerekek jutalmul kaphatnak, és kiválthatnak vele egy házi feladatot.
 Sokfélét lehet találni interneten, én most az enyéimet az ideenreise blogról töltöttem le.

2015. június 24., szerda

Gittersätze- letölthető

Annyi mondatot kell keresni a rejtvényben, amennyit csak lehet. Én 18-at találtam, de nem kizárt, hogy van még.
Letölthető itt

2015. május 24., vasárnap

Triomino Kleider2

Triomino, csillag alakú:

Letölthető itt.  
Triomino-generátor itt.
A képek a Pixabay-ről vannak.

Zuordnung Kleider2

Ki kell keresni a megadott szavak közül a képekhez tartozót, és a kép alá írni.
Megvásárolható a Kleider2 csomag részeként itt.

Wortsuchrätsel Kleider2

Meg kell keresni a rejtvényben a szavakat, majd amiket megtaláltunk, kiszínezzük. Megoldókulcs a következő oldalon.
Rejtvénygenerátor itt.
Megvásárolható a Kleider2 csomag részeként itt.



Spiral Kleider2

A szavakat a spirálból el kell választani egy vonallal, és ki kell színezni, ami a spirálban szerepelt.
Spirálgenerátor itt
Megvásárolható a Kleider2 csomag részeként itt.



Klammerkarte Kleider2

Csipeszes játék, használata itt.
Megvásárolható a Kleider2 csomag részeként itt